Mesteri Gáncs Aladár nagy hatással volt unokaöccsére, az író Tatay Sándorra is, aki többször is megidézte alakját. Az alábbiakban műveiből ilyen részletek olvashatók.

Bújj ki a bőrödből – részlet

    „Nagyapám volt a haragos, ellentmondást nem tűrő Luther, apám a kedélyes, anekdotázó, jó érzékű minden humorra, légyen az akármilyen finoman árnyalt, akármilyen vaskos. Gömbölyű kis nagyanyám még leánykorában, 1848-ban Habsburg-ellenes kiáltványt szegezett a várpalotai templom ajtajára. Sosem tette volna ezt, ha nem hallja Luther kalapácsának döngését a wittenbergi vártemplom ajtaján. Sokszor kotorásztam az ősök félrerakott prédikációi és levelei között egy jókora pántos ládában. Azok a levelek mind olyanok voltak formájukban, hangjukban, hogy írhatta volna őket a reformátor, kinek leveleit később szívesen, nagy élvezettel forgattam. A dunántúli papok egymáshoz írt levelei fölött is nemegyszer ott állt:
– felkiáltójellel vagy anélkül. Kalligrafikus nagy betűkkel, vagy csak megszokásból odabiggyesztve. Akkor is néha, ha ezek a levelek ízes huncutságokról szóltak. Akkor is, ha időnkint versben íródtak.
    A zamatos lutherség hívei rendszerint nem szívlelhették a Jézus megtért szelíd báránykák, a magukat megkülönböztetett hangsúllyal hívőknek mondókat. Álszentségnek bélyegezték nemegyszer. Ám én nem tudtam ilyen rövid úton ítélkezni. Nem tudtam elsősorban Gáncs Aladár miatt, aki unokatestvérem volt. Annyit tartózkodott házunknál, hogy mondhatnám testvérnek is. Bátyámnak, akit kiskoromtól fogva csodáltam. Szinte a szemem előtt vívta lutheri méretű harcát a kétkedések, kísértések korszakától a megtérésig. Küzdelmét a Szózatért, mely bizonyára olyan erővel hangzott fel számára, mint Saul elhívása. A győzedelmes mosoly végezetül kiült az ő arcára is. De nem azért, hogy immár sütkérezzék a fényben, hanem hogy áldozza életét a lelkekért. Tudósa lett a lélekébredések világméretű mozgalmának. Apostola, mint a Pállá lett Saul annak, amire elhívták. Szelídséget, jóságot és türelmet ennyit én még emberben nem leltem. Lenyűgöző volt ez, néha szinte nehéz annak, aki közelében élt. Szegény ember, aki olyan gazdag, hogy mindenét szétoszthatja, mert mióta a hívó szó elhangzott, őt biztonságában semmi meg nem ingathatja. Törvények tudója, de olyan törvényeké, mik kárt nem szenvedhetnek, akármennyit enged belőlük a még tagadás korszakában levőknek. Félelmes hatalom birtokosa volt ő a szememben. Olyan hatalomé, melynek nem kellenek őrzők. A leghatalmasabb Isten pedig bizonyára az, akinek már büntetni sem kell, csak megbocsátani.
    Egyszer hosszú ideig helyettesítette apámat, aki fekvő beteg volt. Ebben az időben egyre terjedtek, népesedtek falvainkban a vallási szekták. A pásztor betegsége hozta magával, hogy mind többet elragadtak a nyájból új próféták. Aladár elment a roskatag házban tartott istentiszteletre. De ahelyett, hogy jött volna hadüzenettel, leült közéjük, szót váltott velük a Biblia szövegéről és énekelt velük. Tettének híre elébb megérkezett a házunkba, mint ő maga. Beteg apám felháborodva vonta kérdőre a fiatal papot, aki leült a lázadók közé.
    – Ha lázadnak ők – mondta Aladár –, azt nem az Isten ellen teszik.
    – És hogy az egyház velük csorbát szenved?
    – Az egyház épségéért munkálkodnunk kell. De mi az egyházon esett csorba ahhoz képest, hogy azok a lelkek egyenes utat találtak az égbe.
    Kevés ereje volt ekkor apámnak vitatkozni. Nem is vitatkozott, de amit mondott, megragadt emlékezetemben. Az öregkor küszöbéig kellett jutnom, hogy jelentését mindenestül felfogjam.
    – Hajjaj, édes fiam! Sokat szólsz te a láthatatlan szálakról, mik a lelket a földöntúliakhoz kötik. Még többet a hitről, mely már mint egy kötélhágcsó. Hiszen igazad van, tudom. Fiatal koromban magam is sokat törődtem ezzel, hogy a lelkem és a mennyeknek országa. De ne feledd a testet, hanem figyelj rá, hogy a test is majd egyre jobban jelenti magát. Nekem most jelenti. Nekem most minden tagom fáj. Csakhogy nem mindig egyformán; a szelek járása, a levegő súlya, a Hold fogyta vagy tölte, a nap foltjai szerint, és ahogy mondják, bizonyára a csillagok járása a láthatatlan messzeségbe száguldó üstökösök útja szerint, és nincs ebben megállás a végtelenségig. Megharagszik-e a te nyájas Krisztusod, kivel te már lélekben egy vagy, ha azt mondom, hogy öreg testem minden porcikáját a nap sugarainál milliomszorta finomabb idegszálak fűzik össze a Végtelennel, mely – úgy lehet, maga az Isten.
    Most Aladáré volt a megdöbbenés, aztán ismét a földöntúli mosoly. Mert minden bosszúállónál hatalmasabb a megbocsátó Isten.”

Egy istenélmény históriája

Tatay Sándor, egy másik írásában a következőképpen számol be egy bakonytamásiban történt érdekes lelki élményéről:

    „Volt egy unokabátyám: Gáncs Aladár, aki később a drámai erejű megtérés világhírű szószólója lett a teológusok között. Véle történt ez.
    Egy szűnni nem akaró fáradságos nyári napnak lett vége. Az állatok már mind hazatértek. Láncaik csörgése is elült az istállóban, az emberek is jórészt ágyba tértek. Tejeskannák sem zörögtek lányok kezében az utcán, az anyjuk is régen kiáltott már, ha kísérőjük nehezen távozott a kiskapuból. Csak egy sor legény ült a hídon. Olyanok, akiket még nem vittek el a háborúba, és olyanok, akik valamilyen okból már visszatértek. Ott volt a híd mellett Keservesék boltja. Nekik nem volt kocsmájuk, de pálinkát azért árultak a boltban, míg az nyitva volt. Zárás után is kiadták a féldecis üvegeket az udvari ablakon. A nap bármilyen nehezen is, de jól elült már. Elmerültek mind a nyugati felhőfoszlányok. Csupán Erdélyiék térre néző tűzfala őrizte valamennyire a nappal emlékét, mint petyekes tuskó éjszakán át az erdőn. Mindig ez a tűzfal hunyt ki utolsónak.
    Aladár ekkor érkezett ecetesüveggel Keservesék udvarába. Megverte az ablakot. A boltos megtöltötte az üveget és nem mondta egy szóval sem, hogy mért küldik oda este, akik nappal Langékhoz hordják a pénzüket. Ekkor volt a legnagyobb csend. A kutyák még nem vették hatalmukba a falut. Unokabátyám határozott léptekkel távozott az udvarból és átment a hídon. Hogy mért ment át, mikor az útja ellenkező irányba vezetett, arra maga sem tudott választ adni később. De átment és a kereszt felé tartott. A feszület tövéből akkor lángok csaptak fel és Aladár szózatot hallott.