Kicsoda volt nékem Gáncs Aladár?

    Lelkiatyám volt. Ágyam felett azok képe függ, kiknek Isten után a legtöbbet köszönhetek. Itt függ Krisztus képe alatt apám, édesanyám, apósomék, feleségem, Túróczy Zoltán és Gáncs Aladár képe. Jól tudom, hogy kívülük még sok embernek; barátoknak, munkatársaknak sokat köszönhetek, de aki döntően Krisztushoz segített az Gáncs Aladár volt. Gyermekéveimben szüleim, hitoktatóm (Mohr Henrik) barátaim faragtak rajtam legtöbbet, de nem feledkezem meg Szőke Imréről sem, aki a 9. ORE óbudai cserkészcsapat parancsnoka volt. ICHTÜS csapat szellemében vezetett, ahol én őrsvezető voltam. A csapat lelkisége nagyon hatott rám. Őrsi összejöveteleimet énekkel, imádsággal és kis írásmagyarázattal kellett kezdenem. Az összejövetelekre komoly készüléssel mentem, a hozzám beosztott gyerekek iránti felelősségem komoly volt. Apostagi nyári tábor végén örömmel hoztam parancsnokom tudomására, hogy lelkészi pályára készülök. Mondanom se kell mennyire örült a későbbi Baross téri református gyülekezet lelkipásztora, hogy magvetése nem volt hiábavaló... Ezután még sok minden történt. Elhatározásomról szüleim nem akartak tudomást venni. Műegyetemre iratkoztam be. Vidám ifjúi életemben a világ útját jártam. De Isten igéje nem tér vissza üresen, a gyülekezeti élet, a rendszeres templomlátogatás, bibliaórák és a gyülekezeti élet mind továbbra is hatottak rám. Gyülekezetünkben Gáncs Aladár rendszeresen szolgált. Miután Székesfehérvári gyülekezetétől megvált, és Fébe lelkész lett, Mohr Henrikkel az óbudai lelkésszel szoros barátságot tartott fenn, többször kisegített, prédikált az óbudai gyülekezetben. A gyülekezet több ízben járt ki Piliscsabára, Bethelbe Csendesnapra. így kerültem én is az első teológus-lelkész konferenciára, melynek előadásait még ma is híven őrzöm. Itt hallottam először Gáncs Aladárt előadni Barth Károlyról. Csodálatos előadás volt. Igehirdetései messzire mutató, szívhez szóló, de szelíd beszédek voltak. Óbudán t. i. rendszerint kemény, törvényszerű igehirdetések hangzottak el. Az evangelizációk, sürgetően ítéletes hangvételű beszédek voltak. Gáncs Aladár beszédei ezzel szemben szelíd, megbocsátó, kegyelmes, szeretetteljes igehirdetések voltak. Természetemből kifolyólag a kemény szónak mindig ellenálltam, a szelíd és szerető hangnak viszont engedtem, elébe siettem, szerettem. Aladár mosolygós, szelíd szavai szíven ütöttek, szívre öleltek, igen sokszor könnyekre indítottak. A lelkitükörben megláttam „jóéletem” bűneit, egész elveszett ifjúi életemet, határozottan láttam, hogy Jézus nélkül elveszett az életem. Anélkül, hogy konkrétan romlott lett volna életem, mégis láttam, hogy elkárhozom, ha nem szabadulok a „halálnak eme testéből”. Ezért Aladárnál magánbeszélgetésre-magángyónásra jelentkeztem. Kértem. Béthelben volt ez. Lakószobájának hálószobájába hívott és ott kiöntvén szívemet, hallván bűnvallásomat, térden állva mondott imádságomat, hirdette nekem bűneim bocsánatát. Kézrátétellel Jézus nagy szeretetét, bűnbocsánatát, az Evangéliumot hirdette számomra. Bűneim feloldozása után megölelt, testvérének szólított, majd a hit útján atyai tanácsokkal látott el. így lett Gáncs Aladár lelkiatyám, életem döntő perceiben szelíd szívű Testvérem. Más emberként tértem haza. Ugyanaz a derűs, napsugaras élet kísért, de egészen más tartalommal. Minden megváltozott körülöttem, mert szívemben lettem más. Komoly küzdelem indult meg körülöttem, családomban, baráti körömben. Vállaltam ezt a küzdelmet is. Elhagytam sokak szemében érthetetlen tiltakozásomat eddigi életstílusomat, elhagytam a Műegyetemet és Sopronba utaztam a teológiára. Édesapám nem vállalta a drága, szülői háztól messze fekvő egyetemi költségeket, de mert az eke szarvára tettem kezemet, nem néztem hátra, nem ^sajnáltam időt, pénzt, tudtam; hogy hű Mesterem kezében nem lesz semmiben sem hiányom. Nem is lett. Jó tanulmányaim következtében több kitüntetést, kedvezményt élveztem. Nyelvtanulásom miatt elnyertem a győri Pálmay esperes aranyát, megbíztak a szeniorsággal és sok új barátom lett. Nem feledkezem meg Nagybátyámék 4 éves vendégszeretetéről sem. Minden vasárnap náluk ebédeltem, a gyermekekre többször felvigyáztam, otthonom volt náluk. Lelki testvéreket is adott az Isten. Váczi János, Kábel Imre, Hartmann Róbert, Deák János professzórék, de sokan mások is szerettek, támogattak. Velem vándorolt utamon Jézusom! és – én Jézussal. Sok-sok örömöm volt, alig-alig vártam már, hogy a szolgálat mezejére léphessek. Ez is megtörtént 1929. szeptember 12-én, a Deák téri templomban.
    Hatan álltuk körül a szép, nagy oltárt. A padokban sokan voltak szeretteim, köztük Gáncs Aladár is. D. Dr.Raffay Sándor püspök, Blatniczky Pál esperes és Bezegh Sámuel püspöki lelkész-titkár avattak lelkésszé. Jn 21,17 volt az avatási textus. „Simon Jónásnak fia szeretsz-é engem?” Jézus hármas kérdése Péterhez ismét a szeretetről szólt. Az én szívemben is nagy volt a szeretet, az őröm és a hála. Mikor kibújtam szeretteim ölelő karjából, ott állt a sekrestyében az én lelki atyám szelíden, várakozva, mosolygósán. Átölelt, megcsókolt és Isten áldását kérte életemre. Egy kis bibliajelző képecskét adott át ezzel: „Kísérje ez a mondat életútján.” Mi volt a képen? Az egyik oldalon Krisztus keresztje a koronával. Alatta I. Kor. 1,18. „A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk Istennek ereje.” A képecske túloldalán Aladár szálkás betűivel ez van felírva: „Barátaim, minden szóért kár a szószéken, ami nem a KERESZTRŐL szól. (Hofacker után szabadon.) A képecskét Bibliámba tettem és 60 éven át, a mai napig őrzöm, olvasgatom, tanulgattam. A képecske ez alatt az idő alatt elmarjuk, megkopott szinte olvashatatlanná vált, de hiszen nem is fontos, tudom kívülről. Hofackert, a nagy pietistát Aladár nagyon szerette és értékelte. Nekem is ajánlotta. Boldog voltam ott a sekrestyében avatásom után, mert annyi szeretet kísért; Aladáré is.
    Ezek után sokszor találkoztunk egymással. A szolgálat útján. Aladár is vallástanító lelkész lett. Megvált a Fébétől, Piliscsabától és fővárosi hitoktató lett. Gyakran találkoztunk a fasori esperesi hivatalban, ahol .én mint segédlelkész szolgáltam. Megint együtt vándoroltunk az úton. Aladártól itt is sokat tanultam. Kimondhatatlan szeretettel tanította, pásztorolta tanítványait, kik csodálatosan sokat tudtak a Bibliáról. Szerették tanítványai. Már Piliscsabán sok konferenciát rendezett. Sok embernek akarta elmondani, hogy az egyháznak ébredésre van szüksége. Beszédei, előadásai mind ébresztő jellegűek. Az egyéni ébredésről áttér az egyház ébredésére. Kimondhatatlan távlatokba lát. Ellenállhatatlan szeretettel tudott hívogatni. Sokakat vezetett hitre. Még ma is előbukkannak emberek, kik az ő szolgálatára emlékeznek. A vallástanítás mellett az ébredés, a misszió tüze lobogott szívében. Jól látja, hogy lelki ébredésre van szüksége evangélikus egyházunknak. Ezért szervezi meg az ún. Baráti Mozgalmat, mely Krisztusban hívő lelkek imaközössége, szolgáló csapata. Aladár vezérigéje: „Serkenj fel aki aluszol, támadj fel a halálból és felragyog néked a Krisztus.” Ef 5,14. Ébredést sürget, de nem akármilyen ébredést. Az egyház ébredését. Vallástanítói testületünkben sokszor nehezményezi az elnökség, hogy sokat missziónál, konferenciákat rendez, sokakhoz szól, mindenkit hívogat Krisztushoz. Igen, mert Gáncs Aladár az ébredés papja. Misszió és ébredés. Odaadó szeretettel szervezi a gyermekek közt a Missziói Gyermek szövet Régeket. Könyvet ír Kunst Irénről, az első magyar kínai misszionáriusról, majd Christananda útját szervezi és Ostffyasszonyfán, Mezőberényben, Celldömölkön, Nyíregyházán, Dunántúl, Dunáninnen, Nógrádban, Fehérvárott konferenciát, fiókegyházat szervez. Gáncs Aladár áll mindenütt a háttérben. Szerényen, alázatosan, nem feltűnően de nagy lelki erővel és körültekintően szolgál és rendez. Mindig úgy, hogy Krisztus keresztje ragyogjon. Arra törekedett, hogy Krisztus diadalmaskodjon a szívekben, az egyházban. Égett a misszióért. Bélyeget gyűjtött a kicsinyekkel, ezüstpapírt gombolyítottunk vele, perselyeket készített a misszió részére, országszerte vitte azokat minden gyülekezetbe. Sok kicsi sokra ment! Kapcsolatot tartottunk fenn a Lipcsei Misszióval. Missziói lapokat szerkesztett, Missziói Gyermeklapot írt, irat terjesztést végzett. Fáradhatatlanul beszél, prédikál, igaz kissé énekelve, de sebaj, annál mélyebb, tartalmasabb. Inkább vázlatokat ír. De jó lenne, ha azokból (sok száz oldal) minél több jelenhetne meg. Akkor láthatnánk azt amit szeretett fia most állapított meg: „Apám zseni volt”. Mély látása, teológiája, bibliai meglátásai, az Ige újszerű üzenete, Isten csodálatos munkája, a Paruzia, a leélek munkája az egyház történelmében stb. Tanult állandóan, tanított, szervezett, embereket nyert meg Isten országa javára. És mindezt Oly csendben, alázatosan végzi, hogy nem is látjuk őt. Élete utolsó napjaiban – vagy inkább azt mondom élete utolsó óráiban – beteg szívvel, (erről sem tudtunk), ment tanítani. Útközben meglátogatott. Nehezen jött fel az első emeletre Bajza utcai lakásomba – már nem emlékszem mire kért, de táskájában ott volt a Kunst Irénről írt emlékkönyve. Vitte a nyomdába. Ott érte a rosszullét és nemsokára megdöbbenve hallottuk: Gáncs Aladár meghalt! Koporsóját 50 lutherkabátos kolléga, barát, lelkitestvér állta körül. Bűnbánatot éreztem, szemrehányást, miért nem vállaltam át tőle több munkát. De oly félve, szerényen tudott kérni, azt gondolta inkább megcsinálja ő. A temetési beszédet Túróczy Zoltán – régebbi barátja – tartotta a Kerepesi temetőben. Többek között így jellemezte Aladárt: „Gáncs Aladár mindenki papja volt.” „Halálos ágyán a missziói felelősséggel, az ébredés-hajnalát látja. Hiszi és vallja, hogy lesz ébredés, csak „több imádságot, több imádságot!” „Isten milyen kegyelmes.” „Nincs már szívem félelemre-nézni sírom éjjelébe”.
    Gáncs Aladár valóban mindenki papja volt az én lelkiatyám is.