Hálómosás – Lk 5,2

    »Mossák vala az ő hálóikat.« Az ember egyszer csak itt találja magát ezen a világon. Nem tudja, hogy mi a rendeltetése; amit erről mondanak neki, nem érti meg, bizalmatlanul fogadja. De látja, hogy valamit meg kell próbálni, s akad is a keze ügyébe, hogy mivel. Ott van az ő ereje, ügyessége, számítása, családi öröksége, talentuma, talán a szépsége s elkezd vele halászni. Bemeríti a hálót meg kivonja, egy darabig érdekes mesterség. Az, amit vár, talán nem is jön, de azért valami mindig akad. Közben azonban észrevesz valamit. Azt, hogy a hálója kopik, piszkolódik. Már nem akad rá annyi, mint azelőtt. Tehetsége nem oly csillogó, szépsége nem oly hódító. S az amit kap, nem tudja úgy kielégíteni. Elkezdi vizsgálni magát. Milyen csúnya is vagyok én közelről. A világban való halászás közben mennyi minden tapad hálómra, valamit tenni kellene; arra még nem gondol, hogy más hálót keressen. Kimosom a hálót, majd megint rendbe jön minden s aztán vigyázok, nem megyek olyan helyre vele, ahol nagyon megkárosodik. A sok munka, a sok élvezet megkoptatta, használhatatlanná tette a hálót. Kicsit kúrálom magam. Nem költekezek olyan meggondolatlanul, felkeresem a templomot, próbálok egy pár nemesebb cselekedetet, szóval mosogatom a hálót. Így megy ez nem egyszer, mint ahogy már András és Simon sem először mosogatták a hálót. Így csinálunk mi. Az ember látja a hiányait, de azért csak ragaszkodik a maga hálójához, mosogatja. A mosogatásban elmegy odáig is, hogy a tópartján leül, elgondolkozik, hallgatja a lélek beszédjét, meggyón valakinek, imádkozik. De csak mosogat. Úgy, mint az Ágnes asszony, aki a patakban mossa a véres ruhát, valamit tisztul is, de a vérfolt marad.
    Így megy ez egy darabig. S aztán, aztán jön az életünkbe egy Istentől rendelt időszak, amikor odajutunk, ahova Péter. Hiába megyünk a mosott hálóval halászni, nem jön fel egyáltalán semmi, végképp semmi. Minden összetör, semmi nem sikerül, csalódunk emberekben; de ez még semmi. Csalódunk a világban; de ez még semmi. Csalódunk önmagunkban, s ez már valami.
    Aki megfigyeli az életét, az megtapasztalhatja ezt. Isten maga dolgozik azon épp a legdrágább lelkeknél, hogy azoknak egyszer csak üres maradjon a hálójuk. Azok a halak, amiket később rakásszám fogtak, ott voltak a tengerben akkor is, mikor Simon a saját munkarendje szerint húzta a hálót. Isten nem engedte, hogy egy is bele kerüljön, nem Péter volt az ügyetlen, nem a háló ment széjjel. Jó, aki Isten kezére ismer ezekben a válságos időszakokban. Van, aki 20–30 éves korában éri meg ezt az időt, van, aki 40–50 éves korában, vagy még később. Olyan ez, mint a bábállapoton keresztül menő rovaroknál a félrevonulás, a bebábozódás ideje, amikor az első létforma már lehetetlenné vált reánk nézve, a másik, az új, a győzelmes létformát pedig még nem ismerjük.
    Ekkor találkozunk Jézussal.