Követségben mindenekhez
Mi a misszió?
A tibeti fennsík északi lejtőjén viharzik a hó. A járatlan úton magányos vándor törtet előre. Ereje javát már kiadta, pedig még hat órai út vár rá, míg a legközelebbi emberlakta helyre érkezik. Egyszerre csak megszólal balról az útszélen egy félig behavazott ember: Segítség! segítség! Nem bírom tovább! Ne hagyj itt veszni. Megfagyok! – A vándor egy pillanatra megáll, de azután, mintha nem hallaná, rá se hederítve törtet tovább. Magam sem tudom, kibírom-e odáig, ha segítek, mindketten ittveszünk.Pár óra múlva egy másik vándor téved arra. Valami feketéllik a frissen esett hóból, de hang már nem hallatszik. Odalép. Ember. Már alig lélegzik. Mindene csupa fagy. Ez a vándor is tudja, hogy még hat órai út a legközelebbi emberlakta hely, ez is úgy érzi, hogy ereje javát felemésztette az eddigi viaskodás talp alatt és szélben a hófergeteggel. De egy cseppet sem gondolkodik. Hátára köti a félig, fagyott szerencsétlen embertársát és megindul. Csodák-csodája! A kettős fáradás felgyorsítja a vérkeringést és jótékony meleg járja át minden tagját. Az ide-oda mozgó emberteher a hátán szintén meleget kap, lassacskán felengednek meggémberedett tagjai. De mi az? Megint feketéllik valami az útszélen. Az előbbi vándor, aki csak magára gondolt. Odalép, figyeli a lélegzést. Semmi életjel. Kibontja a ruhát, hallgatja a szívét. Már megállt. Ez már menthetetlen. De ők ketten csodák-csodája, ha tízórai nehéz út árán is, megmenekülnek.
Ez a misszió! S aki nem számolva a saját nyomorúságával, felveszi a másik terhét, az a misszionárius. (1935)
Csak missziói keresztyénség
Igen érdekes időket élünk. Egy gondolat, az életnek egy új meglátása tör utat magának mindenfelé. Ez az új gondolat és meglátás: a misszió. A misszió, hogy senki sincs önmagáért és mindenki másért van. Megszégyenítő, hogy ezt az élettörvényt ma a világban jobban észrevették, mint a Krisztus egyházában. Mi áll a nagy népi megmozdulások mögött, akár észak, akár dél felé nézünk? A missziói gondolat és a missziói megvilágítás: senki sincs önmagáért, mindenki másért van. De Isten kegyelméből ma már az egyház is ébred. A missziói gondolat kezd utat törni teológusok és hívők, lelkészek és egyszerű bibliaolvasók mindjobban rájönnek, hogy csak egy keresztyénség van és ez a missziói. Épp azért mindennek át kell lendülnie a missziói síkba. Csak így lehet megérteni az Isten Országát. Csak így lehet mélyre hatolni az Evangéliumban. Csak így lehet hinni Jézusnak.Mindenekhez
»Ugyanaz az ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez.« (Róm 10,12) Ó, mennyire el kell ítélni magunkat minden szűklátókörűségért, magunkból való kiindulásokért, még a mi kegyeskedésünk, imádságaink és lelki életünk terén is. Mindeneknek, mindenekhez, ezt a szót akarja most velünk nagyon megtaníttatni az Úr. És ezt tenni a misszió szavává. Mert lehet a missziót itthon és künn egyaránt úgy folytatni, hogy csak kevesekre gondolok. Ó, mi nagyon szívtelenek tudunk lenni, belenyugszunk abba, hogy végül is kevesen térjenek meg s kevesen tapasztalják meg a kegyelmet. Igaz nagyon hogy a szám nagysága nem mirajtunk fordul meg. De még akkor is, ha Isten csakugyan egy kis számot jelentene be az üdvözülendők száma gyanánt, akkor is nekünk folyton csak unszolnunk és kérlelnünk kellene az Istent, hogy Uram többeket, még többeket üdvözíts, igen, Uram: mindeneket. Mert hisz ugyanaz az ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez. Higgyük el kedves testvéreim, nem hoznánk zavarba az Istent, ha mindenkinek az életét kérnénk az ő számára, ha mi úgy rendezkednénk be munka-módszerünkben, hogy igen sokakat menthessen meg. Igaz, hogy vannak egyes igék, amelyek azokat látják igazolni, akik kevésre taksálják az üdvözülendő lelkek számát. De ezen igék egy részénél kimutatható a szűkkeblű farizeusi belemagyarázás. (Farizeus alatt most azt is értem, aki könnyen belenyugszik abba, hogy kevesen üdvözülnek és sokan vettetnek el.) Az igék más részénél pedig Isten nevelő eljárását kell kiolvasnunk, aki ismeri az emberek azon gyöngéjét, hogy mihelyt valami sokak számára és könnyűszerrel elérhető, akkor azzal szemben elközönyösödik. A döntő az, hogy egész sereg ige van az Ó- és Új Testamentumban, amely sokakról beszél s tudjuk, hogy az Úr Jézus vére is sokakért ontatott ki. Abban a nagy számtengerben, amelyben a mi világunk úszik ez a fogalom »sok« nem jelenthet keveset, vagy a kevésnél csak kevéssel többet. Vajha ez látszanék meg a mi imáinkon, a mi munkánkon, a mi missziói szolgálatunkon és azon az istenképen, amelyet magunkban hordunk. (1933)Egy a misszió
Voltaképp a külmissziói munkát nem lehet belmisszió nélkül végezni! (1931)A külmisszió jegyében
Ha nézzük azt az ébredési irányt, melyre elhivatottnak tudom magamat, nem nehéz megállapítani, hogy ennek az ébredésnek a szolgálatára ma egyetlen szervezetünk sincs úgy predesztinálva, mint a Misszió egyesület gárdája. Voltaképp a helyzet az, hogy ide tömörültek azok az emberek, akik ehhez az ébredéshez legközelebb állanak. Amellett van bő példa az ébredések történetében, hogy Isten a külmissziót használta fel igen mélyen belső közösségi szükségletek kielégítésére. Az új ébredési iránynak pedig úgyis egy fontos pontja, hogy az Isten Országáért való életben ne önmagunkból induljunk ki, hogy ne mi vonjuk az Urat a mi szükségleteinkhez, hanem az Úr szükségleteit nézzük. Ebben pedig feltétlenül igazolódik a külmisszió jegyében való tömörülés. (1933)Senkik kerestetnek
Semmire sincs nagyobb szüksége ma Istennek, az Ő Országának s így a missziónak is, mint a »semmikre.« (1Kor 1,28) Semmik és senkik kerestetnek.Sok hátrány származott abból, hogy mi csak a nagyokra, híresekre, kiváló megbízatást teljesítő egyénekre figyelünk. Ezt az igazságot a maga módján a misszió munkájában is érvényesíteni kell. Ha feleletet kérnek tőlem arra a talányszerű kérdésre: hogy lehet, hogy Isten nem adott eddig a félmilliót számláló evangélikus egyház külmissziói munkájának egy sorainkból való misszionáriust, akkor azt felelném, hogy azért, mert Isten nem látta még biztosítva azt a névtelen, csendben, önzetlenül felsorakozó közkatonákból, utolsókból és semmikből álló sereget, amelyre neki a munkához szüksége van.
Pedig bizonyos, hogy Isten maga dolgozik azon, hogy sokan váljunk ilyen igénytelen, de megbízható eszközökké az ő kezében. Hogy ne akarjunk valamilyen külön, valami nagy dolgot a magunk becsvágya és érvényesítési törekvése alapján létrehozni, hanem adjuk oda magunkat, időnket, tehetségünket, nevünket. Hogy a mi odaadott, és eltemettetni kész életünkön keresztül mehessen előre az ő hódító diadalútja.
Kerestetnek az említett, Pál apostol által megjelölt semmik, akik azért tudnak semmivé válni, mert nekik már Krisztus mindenük.
Magyar missziót
Ha az üdvözülő lelkek seregéből nincs kizárva egy sem, nem lehet kizárva a magyar az üdvöt hirdető nagy munkának, a legfelsőbbrendű munkának: a missziónak munkásai közül sem.Magyar misszionáriust!
Nekünk is önálló missziói munkást kellene kiküldenünk. Addig, míg ez nem történik meg, nem igen tudunk tartós érdeklődést felébreszteni a misszió után. (1931)Keresztyén Magyarországot!
Abban nem lehet ingadozás: nekünk a keresztyén Magyarországot akarnunk kell, mert ha nem akarnánk, akkor Magyarországról mondanánk le azzal. De ne építsünk arra, hogy Magyarország keresztyén volt, mert az kétséges. Hanem inkább arra, hogy Magyarországnak keresztyénnek kell lennie, mint minden országnak Jézus Krisztus óta, – mindjobban keresztyénné, mint minden országnak, melyet Jézus Krisztus lelke már érintett.Hiszen nem lehet keresztyénség Rajta kívül.
És itt senki sem akarhatja abban elégségesen megvalósítottnak a keresztyén Magyarországot, hogy megint szabad legyen kirakni a feszületeket és ne szabadjon beszennyezni a szentképeket. A keresztyén Magyarország nincs elérve azzal, hogy minden megyének, minden városnak legyen védőszentje, hogy megint kötelező lesz a hitoktatás, hogy a nem keresztyéneknek nagyon rossz dolga lesz itten, a keresztyén Magyarország az lesz, mikor a Szentlélek művén át Isten lesz mindenekben, mikor itt mindenütt hirdetik, s hallgatják Jézus Krisztus életigéjét, s mikor itt mindenki megérti, hogy keresni kell az Isten Országát. (1919. augusztus 20.)