A Lélek világosságában

A pünkösd kiélése

    Az egész világon az Isten Országa haditérképéről ez a legörvendetesebb jelentés: az anyaszentegyház kezd beérkezni a legszentebb és legjózanabb értelemben vett pünkösd vonalára. Alig van ma olvasottabb könyv, mint Jones Stanley könyve: Krisztus a világ országútján. Ez a könyv nem más, mint széthíresztelése az evangélium evangéliumának: a pünkösd kiélésére van szükség; karácsonyunk karácsonnyá, nagypéntekünk nagypéntekké, s egyházunk a pünkösd tövéből kihajtott, Krisztus felébredt, hívő egyházává csupán így lehet! (1934)

A Szentlélek megvilágításában

    János 20,20. és 22. van a szívemen. Örüljetek azon, hogy az Úr még mindig közel van s meg tudja mutatni értünk felnyitott oldalának s általszegezett kezeinek jelentőségét. Luther azt mondta: hogy minket a testünk, a világ és a sátán el ne csábítson, - ezért kell ott elhelyezkednünk. Igyekezzetek gondolataitok állandó tárgyává tenni a Golgotán szerzett váltságot! A másik húsvéti ajándék, mit már kaptam János 20,22.: hogy az Úr siet a feltámadás után a Szentlélek vételét előtérbe állítani. Miért van annyi meddő, világias elmagyarázása a keresztnek és feltámadásnak? Azért, mert a Szentlélek megvilágításában kell látni mindent. Csak a Lélek nyithatja meg szemeinket a megfeszített és feltámadott Megváltó józan és erőteljes meglátására. (1928)

Kiválasztás és kereszt

2Pét 1,10. A kiválasztásról van benne szó. A kiválasztás és a kereszt Istennek két hatalmas munkája. Megpróbálták őket egymástól elválasztani s versenyt állítottak fel közöttük: Melyik nagyobb tárgya a hitnek: a kereszt-e, vagy a kiválasztás? Hogy a kettő közt különbség van, ez nem baj. A baj abban van, hogy a kiválasztást a természeti ember is magáévá teheti. S ez esetben az növeltetik, amit a kereszt éppen keresztülhúzni akar, az én. A kiválasztás azért csak a kereszt elfogadása után lehet a hit tárgya. Dicsekedés tárgya pedig sohasem. Mert dicsekedés tárgya az ige szerint csak két dolog lehet: a kereszt és a saját erőtlenségünk. A kiválasztást azért az teszi erőssé, aki keresztet igazán keresztülviszi az életében. A kereszt ily értelemben azt jelenti: folyton elfordulva lenni attól az élettől, amelyet mi magunktól s a világ hatása alatt élnénk. S folyton nyitva lenni az ennek szembehelyezett élet számára, ami az örök élet. Ez visz minket érett, férfias, győzelmes vonalú keresztyénségre. Adja az Úr, hogy minél bővebb részünk lehessen így a keresztben. (1929)

Újjászületés és kereszt

    Úgy érzem, hogy minden emlegetettsége ellenére is kevéssé vették észre eleddig, hogy Jézus a Nikodémusszal folytatott beszélgetésében az újjászületést összekapcsolja az ő keresztjének megragadásával. Nyilvánvaló ebből, hogy újjászületés kereszt nélkül, – kereszt újjászületés nélkül, nem meríti ki Jézus gondolatait.
    Az újjászületésnek előtérbe állítása az ébredéshez sokkal közelfekvőbbnek látszik, mint a Kereszté. Az újjászületés sokkal inkább át van szőve ébredési elemekkel. Az újjászületés gyakorlatibb dolog, jobban az egész lényre kiterjedő, mint a kereszttel szembeni állásfoglalás. A kereszt sokkal könnyebben válhatik egy száraz hittétellé, az újjászületésnél erre sokkal kisebb a lehetőség. Az újjászületés a kereszt nélkül is sokkal jobban az egész lényt megmozgató valaminek látszik, mint a kereszt újjászületés nélkül. És nekünk mégis, ha a Krisztus testének épüléséhez óhajtunk hozzájárulni, olyan ébredést kell szolgálni, amely nem ismer Kereszt nélküli újjászületést. Újjászületés, – mely a Kereszt nélkül nyugvópontra s befejezettséghez tud jutni, létrehozhat újat, de az nem a kívánatos új.
    Az a körülmény, hogy vannak határozottan megérintett lelkek: egyik csoportban olyanok, akiknek kedves a Kereszt, bár az újjászületéstől idegenkednek, s a másik csoportban olyanok, akik átmentek újjászületési élményeken, bár nem jelent számukra semmi különösebbet a Kereszt, – nem közömbös dolog ránk nézve. Az igazi ébresztő igehirdető speciális feladatául fogja tekinteni, hogy a kereszthez ragaszkodóknak az újjászületést, az újjászületésükre támaszkodóknak pedig nélkülözhetetlenné tegye a Keresztet. Mert így ér csak végcélhoz az ébredés útja. (1929)

Néhány tanács pünkösdisták meggyőzésére

    Nem nehéz rámutatni a gyengéikre. Vannak, akik a pünkösdi mozgalmat olyan színekkel képviselik, amik egyéb szektákban is megtalálhatók. Újrakeresztelkedés, egyházellenes álláspont, bűnnélküliség, az Úr visszajövetelére vonatkozó túlzott magatartás, különösen az időpont dolgában fölényes tájékozottság stb. Sok pünkösdistánál a feladatunkat elvégezzük azzal, hogy ezekre nézve képviseljük a tiszta biblikus álláspontot.
    Ezek, akikkel én beszéltem, azonban tájékozottak voltak a Szentlélek körüli problémákról. Itt be kell ismerni azt, hogy a Szentlélek személyét és működését egyéni életünkben és munkánkban, a reá való építést jobban érvényre kell engedni. Itt nem is az egyházias keresztyénségben volt a fődefektus. Az egyházias igehirdetés aránylag eléggé hivatkozott a Szentlélekre is. Hanem éppen az angolszász közösségi ébredés, mely hatása alatt tartotta hazánkat is az utolsó időkig szinte kizárólagosan, - helyezte más dolgokra oly nagymértékben a hangsúlyt, hogy mikor az ébredés fénykévéje a Szentlélek körüli dolgokra bukkant, nagy volt a reakció. Itt egészséges korrekcióhoz juthatunk, ha a Krisztushoz-vezetésben, a hívás, a megvilágítás, megtérés, újjászületés, a Kereszt felismerése kérdésében nagyobb helyet, adunk a Szentlélekre való rámutatásnak. Így szabadulhatunk meg attól a kegyes, duzzadó egyéni öntudattól, amellyel sajnos nem kevesen a maguk megtérésére gondolnak.
    Más kérdés a Szentlélek kitöltetésére s annak módjára való hivatkozás. Itt elsősorban alapos áttanulmányozást kell végezni az erre vonatkozó igehelyekről. Rájövünk arra, hogy az, ami az első pünkösdkor történt, nem azonos azokkal a nyelveken való beszélési esetekkel, amelyekre ők szívesen hivatkoznak. S hogy a nyelveken való beszélésnek koránt sincs meg az ige és a tapasztalás szerint sem az a megszentelődési értéke, mint a Szentlélek egyéb munkáinak. A pünkösdi kitöltésben az apostolok olyan nyelveken beszéltek, amit nem tanultak. Ez elfogadható. De ez valami olyan dolog, amit most is produkálnak bizonyos médiumok, illetőleg hipnotizőrök. Ezzel nem akarom a kétféle esetet azonosnak minősíteni. Csak azt éreztetem, hogy a pünkösd hangsúlya nem ezen van s hogy voltaképp a más nyelveken való beszélésnek a szerepe csak inkább bevezető, figyelem-felkeltő, valami rendkívüliséget éreztető, tehát formális volt.
    Ellentmondásokat mutathatunk ki velük szemben akkor is, ha a Szentlélek munkájában való részesedés és a Szentlélek vétele közötti viszonyt tárgyaljuk. Vajon más ez a kettő, vagy egy? Ha egynek vesszük, akkor könnyű kimutatni, hogy a Szentlélek ezen ajándékának a birtokában van az a hívő is, aki nem pünkösdista elveket és módszereket vall. (Bajos különben birtoklásról beszélni, mert a Szentlélek közlésére folyton rászorulunk s azt rögzíteni birtokbavétel jellegével nem lehet. Hisz nekünk nincs semmink sem, amit ne kellene folyton megkapnunk az Úrtól épp azért, hogy elmondhassuk, hogy bírunk vele.) Ha pedig különbséget teszünk a Szentlélek művében való részesülés és a Szentlélek elnyerése között, akkor az utóbbi csak úgy áll elém, mint kegyelmi ajándék, amely az üdvösséghez, sőt még az Úrnál való szolgálathoz sem szükséges feltétlenül. Ez esetben értem a Szentlélek vételét úgy, hogy ez a Szentlélekkel való közösségbe jutásnak egy nagyobb mértékét jelenti, ami függ az egyéni alkattól is, függhet az Úrnak velünk való terveitől is. Nem jelent ennek a bírása egy magasabb rendű keresztyénséget, mélyebb megszentelődési érettséget, ellenben jelenthet nagyon sok kísértést s indokaiban is lehet tisztátalan.
    Azzal az emberrel, aki a Szentlélekkel való közösségének ilyen nagy mértékét hangoztatja, én nem vitatkozom. Helyesebben nem vitatom, hogy igaza van-e vagy nincs. Várom azonban, hogy mivel mutatja fel ennek a gyümölcsét. Ha ő így több lelket juttat a széles útról a keskenyre, ha így több lelket tud vonni az Úr Jézus seregébe, ha így az életének egész felülete nagyobb hadüzenet lesz a sátán e világon folyó munkájával szemben, ha mindez az irgalmasság és az elnyomottak igazságáért való síkraszállás terén nagyobb dologra képesíti őt, akkor jó. De az, amire ők mint kontrollra hivatkoznak, hogy ők milyen boldogok, nem hat meg. Mert boldog vagyok én is. Viszont az ő érzelmi világuk duzzadása olyan forrásokból veheti a maga többletét, amiben inkább a saját rendkívüliségük tudata játssza a főszerepet, mint az, amit az apostol a Szentlélek szerint való örömnek nevez. Elismerem azonban azt, hogy az illetők közt lehetnek jóhiszeműek s ezzel a tisztább lélektani alapon beálló örömforrás többletről nem tudnak.
    Van a pünkösdista mozgalomnak azonban egy másik oldala s ez a démoni világ. Az ember maga is hord magában valami démonikusat. Ez alatt nem az ördögit értem erkölcsi értelemben, hanem azt a lelki állapotot, amelyet többé-kevésbé mindnyájan magunkban hordunk s amely a tudatos lelki világunk horizontján túl terül el. Itt is nagy a keresztyén dogma hiánya. Nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel kellőleg, figyelmen kívül hagytuk, ami azt az érzést kelthette, mintha nem is tudnánk róla. Lelkiségünknek ez a démoni része különösen kibontakozik a közösségben és pláne a közösségnek egy olyan formájában, mint a pünkösdi, ahol éppen erről a területről várják az új lelki csodákat hozó tünemények megnyilvánulását. Meg vagyok győződve, hogy igazi hozzászólásra csak annak van joga s csak annak az intése lehet meggyőző egy őszinte pünkösdistára, aki ezeknek a tüneteknek tényleges jelentkezését és azok komolyságát nem tagadja.
    A jelzett démonikus tünetekkel szemben igen erős érvünk lehet, hogy ezek a tünetek nem speciális keresztyén tünetek. Egész hasonló tünetek vannak spiritisztáknál s még inkább egészen pogány vallásos szektáknál. Ezek a tünetek azért az általános vallásos emberi életmegnyilvánulások közé tartoznak. Olyanoknál lehet látni, akiknél a lelki közösséget bibliai alapon álló emberek nem vállalják.
    Igen, szükség van egyéni és közösségi lelki életünkben a Szentlélek nagyobb érvényesülésére. De mi Zinzendorffal tartunk, aki azt mondja, hogy a Szentlélek semmiben sem foglalatosabb, mint abban, hogy dicsőítse előttünk a kereszten függő Megváltót s hogy fegyelmezése alatt tartson bennünket épp azért, hogy a Lélek címe alatt alkalmat ne nyerjen maga a test.
    Lehet a pünkösdi mozgalom ellen bizonyságokat látni a múltja folytán is. Voltaképp az 1905-ik évi oxfordi ébredést el fajulás hozta létre. Ez a múlt tele van szomorú és megdöbbentő példákkal. Jó lenne, ha a pünkösdisták tudnának róla. Én e mozgalom teherszámlájára írom azt is, hogy a század elején megindult ígéretes ébredés miért nem tudta a háború előtt álló Európában elvégezni a maga igazi hivatását.
    A nyáron volt itt nálam Basel szomszédságából, Chrischonaból egy teológiai előadó lelkész. A pünkösdistákra azt mondta, hogy a legnagyobb baj, hogy perfekcionizmus lappang bennük s ennek a veszélyei kiszámíthatatlanok. Azt fűzöm hozzá: ez az, ami szöges ellentétben áll azzal, amit az Úr éppen az utóbbi idők legnagyobb lelki ébredésében, a Barth-féle teológiai ébredésben is tudtul adott. Ma az az őszinte hívő lélek, aki még az újjászületés és a Szentlélek minden ma elérhető ajándékai birtokában sem tud magáról jobbat, minthogy nyomorult bűnös, akinek semmije nincs, s akinek minden pillanatban mindent úgy kell megkapnia. Ebbe a hatalmas bizonyságtételbe torkollik belé az észak teológiája, a finn ébredés. S ennek a jegyében kaptuk Routsalainen könyvét éppen most itt a magyar terepre. Mert meg vagyok győződve, hogy a mi népünknek még nagyobb szüksége van erre a világosságra, mert amennyire el lehet hitetni, ha egyszer felébred s nem az igazit kapja, bőséges dzsungelt és vastag gyapjút kínál a különféle vadászok s birkanyírók számára.
    Nem gondolom, hogy mindent megírtam, amire szükséged van, de az Úr továbbra tud vinni, hogy szolgálatodat egészen felismerd e mozgalommal szemben. Fő a szeretet és imádkozás értük.